Damisok a Parlamentben

0 Comments

Iskolánk felső tagozatos sajátos nevelési igényű tanulói Budapestre látogattak, hogy belülről is megtekinthessék a Parlamentet. Először a diákok előadását hallgattuk meg az Országház tervezőjéről, építéséről, építészeti stílusjegyeiről, legfontosabb adatairól és különlegességeiről. Ezt követően a csoportunkat kísérő idegenvezetőtől tudtunk meg még számos érdekességet. Megtekintettük a Szent koronát a többi koronázási jelvénnyel, bekukkanthattunk az ülésterembe és megcsodáltuk a gazdagon díszített aranyozott kupolát, a csodaszép folyosókat, szobrokat is.

Utunk végén még megálltunk, hogy az október 23-i fővárosi készülődés kapcsán Nagy Imréről és az ’56-os forradalomról rövid ismertetőt hallgassunk meg diákunktól.

A látottak mindenkit elkápráztattak, tanulóink sok új ismeretet szerezhettek, melyeket iskolai tanulmányaikban, különféle tantárgyakhoz kötötten tudnak majd elmélyíteni.

Kísérő kollégák voltak: Gubala Ágnes, Halászi Helga, Palkovics Rozália, Rétiné Bene Mária, Rudáné Varga Ágnes

Categories:

Related Posts

Dami Tanoda
Hagyományainkhoz híven idén is ismerkedhetek egymással a leendő elsősök, találkozhatnak a tanítókkal, tanárokkal. Az első
ISASZEGI DAMISOK A HUNIVERZUMBAN!
Iskolánk 7.b osztálya fizika óra keretein belül a Huniverzumba látogatott a Millenáris Parkba. Testközelből tapasztalhatták